|
HEXAL Hungária Kft.
Tekintettel arra, hogy a HEXAL Hungária Kft. nem rendelkezett
korábbi
fogyasztói-kommunikációs tapasztalattal, ezen tevékenységünk
megkezdéséhez 2002 év végén
olyan partnert kerestünk, aki szerteágazó tapasztalataival
hatékony tanácsadónk lehetett
ATL és BTL tevékenységünk fokozatos és stratégikus
felépítésében.
A választás másik fontos szempontja a megfelelő ügyfélkezelés
volt, valamint az,
hogy kiválasztott partnerünk megértse azon filozófiánkat,
hogy az együttműködésünk éppúgy
tud fejlődni, amennyire a javasolt kommunikáció eredményei
azt engedik.
A Pd SERVICES munkatársai személyében olyan tanácsadókra
találtunk, akik
személyes garanciájukkal álltak mindenegyes javaslatuk
mögé, és szakmai-, emberi
elkötelezettségükkel is nagyban támogatták céljaink
megvalósulását. Nem utolsó sorban
kiváló elemző és kutató tudásukról, valamint az ezeken
alapuló remek stratégiai érzékkel
összeállított javaslataikkal segítették 2003-ban,
2004-ben kommunikációnkat,
amely még ilyen rövid idő is alatt az egyik legsikeresebb
lett a magyar gyógyszerpiacon.
Az együttműködésünk alatt is már sokszor megtörtént,
hogy ajánlottam a Pd SERVICES-t
ismerőseimnek, és ezt teszem most is.
Munkájukhoz ezúton is sok sikert kívánok:
dr. Szabó István
Kereskedelmi és Marketing Igazgató
HEXAL Hungária Kft. |